Hajnali három. Az utca fényeit, sejtelmesre szűri a behúzott függöny finom anyaga. A szobában elhelyezet bútorok, káosza valamiféle rendszert alkot, ami egy kellemes otthon érzetet sugároz. Valószínűleg egy nő, kifinomult, gyengéd ugyanakkor labilis érzelmeit tükrözi, egy teljesen átlagos szoba, e-fajta díszítése: szekrény, asztal, ágy a sarokban. Az éjszaka csendjét, halk nyögés és motoszkálás töri meg. A nő álmodik, valószínűleg rémeket lát, egyre hevesebb és hevesebben harcol lidérceivel, mikor egyszer csak felriad, zihál. Értetlenül és ijedten fürkészi az éjszaka árnyait, felismeri a szobát, férje mellette alszik. Megnyugszik egy pillanatra, majd újra zavart lesz, kapkodva ébreszti férjét, ki unottan alszik a megszokott mindennapok rendszerében: - drágám, drágám ébredj, kérlek. Félek! (a nő arcán rettegés, bizonytalanság). A férj felmordul, fordul egyet, lassan kinyitja az alvástól ragadós szemét. Mormogva, nem törődve oda húzza magához: - nyugodj meg drágám. Mondta, annak reményében, hogy minél hamarabb túl lesz, ezen a hajnali tortúrán. A nő nem hagyja: -Nagyon rosszat álmodtam, kérlek, ébredj. A férfi felül, csámcsog kettőt, erőt vesz magán és hallgatja. -Szóval az volt, hogy a földbe becsapódott a hold és minden elpusztult, te is, Ádám is. Borzasztó volt. A férj ásít még egyet, egy újabb unott és erőtlen próbát tesz szerelmének megnyugtatására: -butaság, ilyen biztos nem történhet, nyugodj meg és próbálj aludni. És már fordult is a fal felé, a nő megállítja: -Tudom, hogy hülyeség. De olyan élethű volt, mint valami üzenet, mintha azt akarta volna mondani valami, hogy veszélyben vagyunk. De persze ez hülyeség. Ezt kimondva megnyugodott. Fejét ráhajtotta a férfi mellkasára, ettől a férfi is jobban lett, lelkében mosolyog, aludhat tovább. A nő még párpercig mered előre, majd lassan le-lecsukódik a szeme, már ő is alszik.
folyt. köv.
