Béke honol, nincs fájdalom. Vajon álmodom? Vagy tényleg nem számolom, ki? Mit? Árt a múlt haván. Kár, hogy az idő, néha idétlen fintora támaszt szelet, és fúja szét az elveszett hamvát a búnak, és kibújnak mély érzések fái a földből. Újnak, jónak hatnak. Aztán kitudja: az az álarcos idegen talán, valami Zsorzs, aki látja a jövő malmán a vizet leperegni. Én meg leülök, így ni. Kicsit elmerengek és kezdek írni: köszönöm, hogy voltál, oldalba rúgtál, majd felsegítettél, te amazon, te céda.
