Ezt most lefested Izsák!

 Egy irgalmatlanul sivár nap után, egy irgalmatlanul sivár konyhában, egy irgalmatlanul sivár információ halmazt próbálok a fejebe verni a keddi vizsgámra, miközben az az érzés nyomaszt iszonyatosan, hogy egyedül vagyok, hogy oda feküdnék valakihez, hogy elmondanám valakinek, hogy csak mosolyognék de nem megy, hogy jól érezném magam de nem megy, hogy elszaladnék de nem megy. Magányos vagyok! Ha valaki hozzám szól elnémulok, ha valakit megismernék elnémulok, bezáródott egy kapu amit nem kellet volna becsukni és nem találom a kulcsot. Hiányzik pár buja pillanat, pár elveszett felhőtlen érzés, élvezés, kérdés. Fáj, hogy nem merem magam megkérdezni, hogy még is mi a büdös tácsértosvihornyát keresel ebben az elcseszett életben? Nem tudom mi az utam, nem tudom hová megyek, bolyongok mint egy elveszett kisgyerek lábtól-lábig, hogy hát ha ő az otthon vagy a szerető nő. De most nem kell más, most ő hiányzik bár nem bíznék többé benne soha és mégis valahogy örökké tudnám szeretni. Vagy csak gyáva vagyok tovább lépni? Nem tudom csak egyedül vagyok, hogy visszasírom a tavalyi évet amikor még a kis család egymást támogatta, elismeréssel, szeretettel és gúnyos fanyar humorral. Most se család, se szeretett csak egy elveszett gondolat egy recsegő klaviatúrán a boldogságról és valami hasonlóról. Hiányzik az élet, most csak vegetálok és úgy teszek mint ha lennék közbe pedig nem is. Kiáltanék én segítségért de megnémultam, hisz az előbb már mondtam. Nem tudok mit tenni nem kellet volna ilyennek lennie a sorsnak ha már egyszer adott valami jót akkor mért veszi el, én meg mért nem engedem, hogy emlék legyen, mért ragaszkodom egy olyan démonhoz mely átkot hoz rám és életem szegletére? ki bujasággal, szabadsággal hitegetett és mikor már épp belenyugodtam sorsomba, hogy itt egy, kit igazán szerethetek eltűnik a ködben, egy kivilágított híd túloldalán. Tudom hova kéne mennem de nem merek mert nincs is értelme, hiszen vége ö azt mondta és ezt az átkot én fel nem oldhatom csak ő teheti rám megint kezét és néma kőből változtathat újra emberré. Hol van a mosoly az arcomról, hol van a nem fájsz már mert így jó, hol van a kijárat a napfényre, elégvolt a rosszból. Szeretnék mulatni élni és többé nem félni attól ami nincs.