Egy füstös kocsma pultjánál ülök a magas széken. Körülöttem hasonlóan nyugodt lelkek libbennek Jobra, balra és várakoznak a maguk megváltására és sörére. Én meg csak nézem a kezem kérges vonásait. Nem vagyok öreg, mégis rettegek, hogy megiszom a sörömet aztán semmi, és a második sör sem fog már ezen segíteni. Hangulat adott, nyugalomfája alatt létezem. Tulajdonképp beletörődtem, hogy nem leszek vadászpilóta, de azért néha még ábrándokkal játszom, hogy akkor legalább egy gyermekjátékot had reptessek, de nem az élet nem tesz ilyet, előbb add akkora pofont, hogy árufeltöltő leszel. Gondolkoztam az ambíción, szép szó csak épp üres, nem vagyok én öreg, mint a villamos, hogy egyfolytában egy úton haladjak. Inkább szakítson le a szél virágomról, és szállja amerre sodor az élet, és kérlek ne hívj, nem rajtam múlik hol hajtom fejemet álomra. Csak is az a boszorkányos fizika meg kémia, ö mondja meg, hogy hányóra és mikor kell menned.
