Ezt most lefested Izsák!

 Széttépet lelkem szál szerte a ködben, indivídumként ható részecskék formájában. Szét szórtam. Szét, hogy feledjem kevély gyengeségem, ostoba világát. Már nem értek semmit, gyomromban örvény támad és állhatatlan nyomással fáraszt minden áldott nap, hogy érezzem kétségbe esésem lénye nem a szeretet, hanem a becsület, vég, a kezdet és a lét. Reggelim bánat, ebédem megbocsátás, vacsorám bosszúállás. De egyiket sem kívánom, kivágom mindet az ablakpárkányon heverő felesleges növények eledeléül. Inkább martaléka leszek fanyar humorom vigadó nyomorának, és nézem minden pillanatban a világ minden mocskának árát, és párát lehelek agyamra. Várva, hogy majd az igazság angyala meg lát, meg fog, el visz és többet vissza nem ereszt a földre. Inkább csücsülök egy ölbe ki szeret, mint elhagyom az összes értékemet, és leszek messze anyám apám fájdalmát növelve de a vég az kell, hogy szülessen egy jobb hely. A kezdésre? hát én kezdem: szeretlek hiába minden tetted. De, ha meg halok sem leszek érted bár úgy sem érted. Menekülsz messzire attól a gonosz gondolattól, hogy szeretsz és ez így van jól.