Ezt most lefested Izsák!

 Belevetkezem magam sok felesleges gondolatba, hogy egy kicsit kevésbé marakodjak a büszkeségemmel és racionalitásommal. Kicsit jobb, Kicsit rosszabb. Ő már nem kell, én meg még hiányzom magamnak. Cél felé haladva nem gondolok másra, kizárólag Tamásra mert ezt kell most tenni, hogy legyen majd mit enni meg inni meg létezni. Felnőtté válok. Kiúszom a viharból még ha beledöglök is. Bele nyugszom a veszteség adta bokán rúgás lábfájásába, megszokom, hogy bicegek, sőt így futom le azt az istenverte maratont és bele maratom életre szóló gúnyámba, hogy eddig se ezután se és örökké túlfogok élni. Mert nincs az a kés, mely megtudná ölni lelkemet és annak ismeretét. hidd el szép volt ez az ütés be is talált de sajnos csak mosolyogni tudok, pedig fuldoklom a vértöl és hányok a szagától, de majd meg alvad az arcomra szárad és új fizimiskát add. Ami később jó lesz mert kevésbé fog fájni a többi pofon. Most egy kicsit off, holnap on aztán többet nem búslakodom. Köszönöm, hálás vagyok, újabb tapasztalat és jó volt az a fél év mert ekkép lett egy félből egész, nem örökre és az a fél se volt tökéletes, meg most sem az. De legalább tanult belőle és így lett bölcsebb a lelke őre. kicsit zagyva, kicsit bolond de legalább őszinte és ő szinte már fényévekre jár csak vissza vissza kacsint, hogy volt az a baki aztán annyi.